Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sakkozás

Miről is van szó?

"Egy ősrégi játékról, ami egy idő után már nem is játék... az óra ketyeg, melegszenek a fejek, a néma csendben még a légy zümmögését is hallani lehetne - ha  valaki azt figyelné- de mindenki a partira koncentrál, a játékosok és nézők egyaránt. Remeg a kéz, lépek... sóhaj, tényleg nem látja, vagy csak csapdát állít nekem?..  Újabb lépés, az óra egykedvűen kattog tovább, de mintha gyorsabban járna, meg melegebb is lett hirtelen... forog a világ... mi  van, ha meglépi, amit most vettem észre, pedig már előbb észre kellett volna vegyem, vagy kiszámolnom előre?? A pókerarc mögött gigászi viharok jönnek-mennek, hánykódik a remény hajója.... s nem lép...de mégis... MEGÚSZTAM, nem lépte meg! Minden agytekervényem a maximumon van, hogy elkerüljem az előbbi hibámat, sőt lehetőleg olyat lépjek, amitől neki áll égnek a haja. Kicsit megnyugszom, körbenézek, a körülöttem állók komoly arccal nézik az állásomat, aztán kizárom a külvilágot és elkezdek számolni, mindig csak előre, csak egy- egy lépéssel, mint amennyit a másik ki tud számolni. Vagy jobban, részletesebben, hogy én nyerjek. Nagy küzdelem ez, nem játék, mindenki tudja ezt, aki egy kicsit is belemerül ebbe a harcba."

1994 óta sakkozom versenyszerűen. Sakkozói pályafutásom 2.osztályos koromban kezdődött, amikor is részt vettem az iskolai bajnokságon, s 2. helyezést értem el. A verseny szervezője nagyon meglepődött az eredményen. Szárnyai alá vett, s tanított sakkozni, edzésre, majd röviddel utána már versenyre küldött. Móczó István, a lajosmizsei sakkcsapat kapitánya jelenleg is, aki mindvégig támogatott, s 94'-ben azt a bizonyos versenyt szervezte... Köszönet neki!

Több tucat érem, még több oklevél és 9 kupa bizonyítja a versenyeken elért jó eredményeimet. Ifjúsági játékosként a Budapesti Statisztika PSC sakkcsapatának is tagja voltam, nekik, illetve az akkori csapatkapitánynak, Domokos Feri bácsinak köszönhetem, hogy a sakk által világot láthattam. Ezzel a csapattal jutottam ki Luxemburgba, Lichtensteinbe, Svájcba, Erfurtba (Németország), Szlovákiába, Marosvásárhelyre (Erdély).

Jelenleg női versenyzőként sokra becsült játékos vagyok a Lajosmizsei megyei csapatnál, természetesen én is örömmel és keddvel teszek eleget a játék-felkéréseknek.

Bár sokkal ritkábban játszom, mint még pár évvel ezelőtt is, de nem tudok és nem is akarok elszakadni ettől a remek sporttól..

Ajánlom mindenkinek, hogy kicsit próbáljon meg barátságot kötni a sakkal :). Jó játékot!

 

Fényképezés

Örülnék, ha a fotóalbumban szereplő képek beszélnének helyettem. De, ha nem.... :)

Pár évvel ezelőtt írtam egy mini házidolgozatot ebben a témában. Ennek is csak egy kis részletét emelném ki egy jó cikk alapján:

„A fényképezés - a vizuális kommunikáció egyik eszköze - esztétikai szempontból jelentős alkotásokat teremthet. A képet általában, de nem föltétlenül, a fényképezőgép lencséivel állítják elő.

A fénykép másik fontos sajátsága, hogy időnként több információt tartalmaz, mint amennyire a fényképész számított.

A látszólag automatikus képalkotás minden más képnél hitelesebbé teszi a fotókat. De a fényképezés valójában nem mechanikus művelet. Akármilyen tökéletesen exponált, éles képet állít is elő egy automatikus fényképezőgép, nem tud különbséget tenni a közhelyes felvétel és a jól komponált kép között. Erre a megkülönböztetésre csak a fényképezőgép mögött álló ember képes. A kreatív fényképész a tárgy lényegét ragadja meg, és ítélőképessége, érzelmei, ízlése szerint tolmácsolja.

Bár a fénykép korlátozza a művészt, hiszen nem a látomásokat, hanem a létező világot örökíti meg, a jó fényképésznek nagy mozgástere van e korlátokon belül. Õ választja ki a témát, õ dönti el, mikor készüljön a felvétel. Tapasztalatból tudja, hogyan rögzíti a gép a kompozíciót. Előre látja a kész képet. Akinek vizuális képzelőereje van, többet közöl a puszta látványnál.

(A cikk itt volt: http://www.mozaik.info.hu/mozaweb/Feny/FY_fkep.htm)

A fénykép örök emlék. Jó kézbefogni, megnézni újra és újra. Annak azonban egyáltalán nem vagyok híve, hogy sok száz kép készüljön egy eseményről. Mert ki fogja azt aztán megnézni? Van az a szókapcsolat, hogy "unom a banánt"... hát, valahogy a képekkel is így vagyunk, ha egy témát 4-5x lefényképez a kép készítője. Elveszíti a varázsát, unalmassá válik, sőt elveszi a kedvet a többi kép megnézésétől is. Kár visszaélni a saját és mások türelmével. Tehát fényképezzünk bátran, de úgy, hogy a végén legyen energiánk kiválogatni és rendezni a képeket, hogy később is élmény legyen megnézni őket!

 

Táncolás

Talán a legnehezebben megfogalmazható hobbihoz értem.

A családomban nincs hagyománya a táncnak. Senki sem táncolt, a hagyományos házibulikat kivéve. De a néptánchoz semmi közöm sem volt, egészen más világban, közegben  és elvek között nőttem fel...

Nem is tudom pontosan megmondani, mikor kezdte felkelteni az érdeklődésemet a népzene és a népművészet. A falum (hivatalosan város, de nekem még többször az áll a számra, hogy falu: talán nem vet ki magából ezért a megnevezésért :) olyan szerencsés helyzetben van, hogy népzenészeket lelt a lakói között :). Citerazenekara van, és moldvai népzenét játszó együttese is. Egy részük mondhatni a barátaim. S havonta tartottak táncházat, aminek évekig lelkes résztvevője voltam. Megragadott a ritmus, a dallam, az emberek...s az  ismerősség érzése egy idő után, hogy tudtam, mit mi után és hogyan kell táncolni. Azt hiszem ez volt az első lépés. A főiskolán négy éven keresztül próbáltak belőlem, ill. próbáltam magamból táncpedagógust (is) faragni. Sajnos a zavaros körülmények miatt a képzést nem tudtam befejezni, de összességében ott is ragadt rám némi tudás, és hangulat, érzés a népi kultúrából. Érdekes önmegfigyelés, hogy amikor bánatos, vagy épp vidám voltam, vagy adott érzelmi állapotba kerültem, egy-egy népdal jutott eszembe, amivel kifejezhettem, kiénekelhettem magamból az aktuális érzést. Végleges elköteleződésem a néptánc iránt egy erdélyi kis faluban, Torockón történt. Az addig tanult táncok ott nyertek értelmet. Egy "véletlen" folytán (nem hiszek a véletlenekben, de tény, hogy nem tervezett dolog volt) ebbe a kis faluba kerültem egy hónapra teljesen ismeretlen emberek közé. Egy nap múltán pedig kedvenc mezőségi táncomat jártam egy pár napja megismert táncpartnerrel, több száz kilométerre az otthonomtól, egy deszkapadlós kis szobában!  A zene, a tánc egyetemessége, a ritmusos lüktetés, a vezetett - biztos forgás, együtt lépés öröme, ami megfogott és rabul ejtett, máig sem enged el (én sem őt) :).  Kívánok mindenkinek ilyen élményeket!

Gimnazista koromban páros táncot is tanultam. Bár sok mindent elfelejtettem, és nem mondhatom, hogy legalább abban profi lennék, amit még tudok, de mai napig használom és élvezem ezeknek a táncoknak minden előnyét és szépségét. Elsősorban azt, hogy páros táncok :). Talán te is mosolyogsz, aki olvasod ezeket a sorokat. De komolyan gondolom, hogy  két ember tánca szó nélküli beszéd, mondatok nélküli dialógus. Kifejező, beszédes... Egy külön világ...

 

Biciklizés

Nagyon szeretek biciklizni, a magam tempójában...

Egyik meghatározó élményem egy biciklis Balaton-kerülés volt. Elején öten, s később csatlakozókkal együtt 7-en vágtunk neki a dolognak 2008 szeptemberének első hetében. Sátorral hálózsákkal és cuccokkal felmálházva indultunk neki. A naplementék, a társaság, a biciklizés maga olyan élmény, amit alig tudok leírni. Kényelmes tempóban tekertünk szinte egész nap, természetesen enni, kicsit pihenni, vagy útba eső érdekességet megnézni azért megálltunk. Este sátorállítás az elért szabad strandon, fürdőzés, kártyázás, beszélgetés, alvás. Annyi színt nem is láttam még egy helyen, mint a Balaton vízén, a megtörő fények játékaként....

Kisebb utakat már évek óta teszek. Évről évre elmegyek a közösségemmel biciklin Lajosmizséről Tiszaugra. Egy evezős hétvégére.... :)

A társasággal való biciklizés közben nem is érzi az ember, hogy teker, csak a folyton változó tájat, a jó közösséget jegyzi meg... és a suhanást és az örömöt, amit a biciklizés tud okozni.

 

Olvasás

Nos, erről aztán végképp sokat lehetne írni. Olyan szomorú tudok lenni, amikor azt tapasztalom, nem olvasnak a felnőttek,de a gyerekek sem!! Persze nem Tolsztoj Háború és békéjével kell kezdeni... Hanem lányok, olvassatok "pöttyös könyveket", lányregényeket, Két Lottit! Fiúk,  mi sem izgalmasabb, mint Winetou és Old Shatterhand barátsága, harcai, vagy Verne Gyula Kétévi vakációja Gordonnal, Braint-tal és a többi gyerekkel! Ha nem érzed kötelességnek az olvasást, sokkal nagyobb kedvvel fogsz olvasni... próbálkozz olyan könyvekkel, amik igényesek, nem túl hosszúak és izgalmasak. Meglátod, egy jó könyvet le sem akarsz majd rakni...

Ezzel egy kicsit el is árultam magam. Hiszen azért tudom ilyen "jól", mit érdemes olvasni, mert gyerekkorom óta rengeteg könyv volt már a kezemben. Amikor még nem nagyon tudtam olvasni, édesanyám mesélt nekem, klasszikusokat, Benedek Elektől, Grimm-testvérektől, és anyáról lányára szálló meséket :). Aztán következtek az ún. "pöttyös könyvek", ilyennek számít a Két Lotti is, meg egy csomó magyar szerző kislányoknak szóló története. Persze engem is megtalált az első szerelem...:) ekkor kezdtem el olvasni a lányregényeket, Zane Grey és Bronte könyveket... az okos, de nem kifejezetten szép lány az okosságával és természetességével meghódítja a férfit, akit szeret... mint az orvosságot, úgy ittam a szavait :). Két bátyám lévén nem maradtak ki az indiános, vadnyugatos- és kalandos történetek, Karl May könyvei, Jules Verne, Jack London írásai, Tarzan sorozat, Lessie az okos, bátor kutya történetei, s még egy csomó jó könyv . Mindez fűszerezve édesanyám által adott, családi könyvtárból való családregényekről, be nem sorolható alapművekről, mint pl. Momo, Egyéves háború, Trapp család, Végtelen történet és társai.

Érettségire készülve kezembe került - muszáj volt - néhány komolyabb könyv, kicsit gyilkolászós darab. De fifikás. Gondolok itt Agatha Christi-re és Rejtő Jenőre. A tíz kicsi négert nem tudtam letenni, aztán meg nem mertem felvenni :), meg néztem a hátam mögé :)... de van benne szépség, ahogy ez ki lett találva, ahogy végig kétségek között hagy. A maguk stílusában remekművek.

A scifi, a valóság nélküli világ az egyetlen talán, ami nem vonz. Bár olvastam Harry Pottert, s néhány hasonló jellegű könyvet, de talán túl földhözragadt vagyok ehhez.. ezt a műfajt még nem sikerült megszeretnem...

Végül a teljesség igénye nélkül, de nagyon szeretem a történelmi műveket, pl. Gárdonyi Géza: Egri csillagát, Jókai Mór: Kőszívű ember fiai c. regényét, s néhány pszichológiai témájú könyvet. Az örök szerelmem Fekete István Tüskevárja és Téli berek könyve iránt elapadhatatlan :)....ez a két könyv  mindent visz!

Reménykedem, hátha sikerült valakinek felkelteni az érdeklődését valamelyik könyv iránt, egyáltalán az olvasás iránt.... Igazán költségkímélő szórakozás, pihenés! :)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

NEW-YORK

Imre, 2014.06.26 04:23

Ha minden magyar lány hozzád hasonló lenne akkor bizhatnánk a nemzet jövöjében.
A Jó Isten áldjon meg.

2014 junius 25

erdekes es jo legyen

panni, 2011.06.17 17:24

vicess
mulatos vidam